2010. március 30.

Kendőőő

Ma végre szert tettem egy új kendőre (Storchenwiege Ulli), mert Emma már kinőtte a rugalmasat! Kedden nálam is lesz! :) Már nagyon várom!!!
Ezer köszönet Eszter!!! :)

2010. március 29.

Újabb díjak! :)

Timitől, Erától, Csigamamitól, és Anszitól is megkaptam a díjakat, ezúton is nagyon köszönöm!

A díj szabályai:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam.
2. A logót ki kell tennem a blogba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom 7 embernek.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.



7 dolog rólam: 
Hmmm!
1. Imádok fényképezni, egyszer remélem, én is fotózhatom a csöppnyi kezecskéket, lábacskákat, picibaba testeket!
2. Halogatom a szakdogámat!
3. Utálom a nyers húst! Kiráz a hideg, ha hozzá kell érnem!
4. Bécsben szeretnék élni!!! (tudom, most költözünk, de akkor is)
5. Toszkánában szeretnék egy nyaralót!
6. Kiskoromban szerettem volna egy színesbőrű kislányt magamnak! A vágy még megvan, de gyereklétszámstop van! :)
7. Lusta vagyok!


Tovább:
1. Eszternek
2. Hankának
3. Melusnak
4. Mayának
5. Orsinak
6. Taminak
7. Khasénak



Másik díj:
MINDENKINEK!!!

Emma 5 hónapos

Súlya: 7020 gramm
Hossza: 66 cm

Továbbra is a bálványa Bendike :)
Fordul hasról hátra, hátról hasra!
Próbálkozik a kúszással, de inkább a forgással halad.
Nagyon édes hangja van, méllyebb, mint Bubunak. Jól elbeszélgetnek egymással, vagy utánozzák egymás sírását...
Imád(na) ülni, egyfolytában húzza fel magát, még szopi közben is, csak a feje még túl nehéz. :)
Az ennivalót kinézi, és kiveszi/üti/kapja a kezemből, alig lehet mellette inni, mert az kell Neki is! Egy hónap, és jön a hozzátáplálás, de szívem szerint, még várnék vele... Tudom, hogy elvileg 6 hónapos kortól nem elég cska az anaytej, mert nem elég tápláló, de olyan furcsa (rossz) belegondolni, hogy nem "kellek" majd neki 24 órában (miközben pénteken tök jó volt kimozdulni egy kicsit), nem olyan lesz a kakija, mint eddig (kreténség, de én szeretem az illatát), stb.!
A hordozót, vagy az autózást épp utálja! Ordít, amint belerakom, és csak nagy nehezen nyugszik meg!
A levegőn végre jókat tud aludni.
Ha nagyon álmos, megtalálja az ujját, és elalszik vele.
Nagyon szereti a kutyust, amit még Apa hozott Neki, amikor született! :)
Mindent rögtön a szájához vesz.
A rikkantás után a kedvenc hangja a ggggggggggggggggggg, hörgősen! Sokat mondja, hogy nye-nye-nye-nye-nye! Ilyenkor csak Rozinak hívom! :)
Kb egy hete nagyon anyás lett! Rögtön sír, ha másnál van, ha meg visszaveszem, elhallgat!
A lábát már jóideje imádja szopogatni, nagyon szereti, ha fenekét emelgetjük, mikor háton fekszik!

Több nem jut eszembe, amit nem csinálhatott előző hónapban!

Csiribiri

Házikónk 4.

2010.03.14.




2010.03.15.



2010.03.19.





2010.03.20.





2010.03.26.

2010.03.27.










Dógozom, Anya!


Napok

A napjainkról már nagyon rég írtam, lehet, hogy lesz olyan, amiről már írtam!

Voltunk a Kopaszi gátnál! Isteni volt!!! Emma aludt egy hatalmasat, Bendike meg motorozott! Már rég kicsi Neki a motor, nagyobbat meg még nem vettünk, viszont a következő jármű a futóbicikli lesz, mert nagyon tetszett Neki a többi gyerek! Ki is néztem egyet, de piros... :(

Hétvégénte egy nap sem telhet el úgy, hogy ki ne mennénk Kistarcsára! :) Szépen épül a ház, következő bejegyzésben képek is lesznek!
Nagyon szeretünk ott lenni, Bendikének sosincs kedve hazajönni! Van az udvaron egy "jakikocsi" (lakókocsi), ami a kedvence, szombatonként meg ha dolgoznak, izgalmasabbnál izgalmasabb járműveket lehet ott látni! "Maaakojó, brümpe, teejautó" (markoló, dömper, teherautó)

Voltunk oviban is! Egyik pénteken átmentünk Mamiékhoz vigyázni a házra, amíg síeltek, és átugrottunk az oviba, ahova jártam! :) Azt a tekintetet le kellett volna fotózni, amikor meglátta a sok gyereket az udvaron, és a sok játékot, homokozót, mászókát, csúszdát! :) Itt az ovi ideje ősztől! :)
Papával is volt egyszer bölcsiben, amikor elvitték Hankát, míg mi Emmával az ortopédián voltunk! Mikor kézdezte Papa, hogy szeretne-e Ő is járni, jött a válasz! "Igán!" :)

Ortopédián minden rendben volt Emmával! Apa (enyém) odament reggel 7-re sorszámot kapni, így mi voltunk a 2-es sorszám! Röhej... Még jó, hogy nem messze laknak, és tudtak Bendikére vigyázni! Fertő az a hely, remélem, Kistarcsa nem oda tartozik...

Múlt héten Apa egyik nap szabin volt, mert Bendike csúcsformában volt! Értsd: idegtépő viselkedést produkál már pár hete! Aludni alig alszik napközben, még akkor sem, ha kint vagyunk 2-3 órát a levegőn, és motorozik! Ha Emma aludna, 10 perc múlva tuti, hogy felébreszti, így Ő sír, én meg tök ideg vagyok, hogy szegényt miért nem lehet békénhagyni, erre Bendike csakazértis szekálja tovább, vagy más "kellemes" elfoglaltságot talál magának, amivel tovább bosszant! Ettől egy "kicsit" már kivoltam! Más előtt természetesen az angyali arcát mutatja! :)

OEP-ben is voltunk Ildikével, még amikor egyben volt! :) Nem egy leányálom ez a papírintézés Budapesten... Ezzel végeztünk, elmentünk a Mc-ibe ebédelni, és egy jót beszélgettünk Ildikével (Ildi nem áll a számra, az Ildike meg gondolom halálra idegesíti, de evvan! :D), miközben a gyerekek aludtak hátul! Újra átvettük, mit ehet, ihat, vigyen magával a kórházba, mit kell esetleg venni! :) Két nap múlva meg már a karjában tartotta Zazit! :)

Csütörtökön sétáltunk egy nagyot délelőtt Nagymamával, de ez a nagy séta sem hozta meg Bendu alvását. 50 perc volt... De szagolt ibolyát, néztünk lovakat, és motorokat!



Pénteken átjöttek Maciék, megmutattuk a házat, és elvitték Bendust Budakeszire. Késő délután meglátogattuk Zalánékat a kórházban, majd siettem Zsófi meglepi szülinapi bulijára! Addig Apa vigyázott Emmára! Nem volt zökkenőmentes, mert természetesen elkezdett sírni, és alig akarta abbahagyni, pedig csak 3 órát voltam távol...
Szombaton úgy volt, hogy csempét nézünk, meg ami még kimaradt, csak Bendike hamarabb hazajött, mert Viktor beteg lett. Délután ismét kimentünk a házhoz Anyáékkal! :)
Tegnap elmentünk a Normafára, de nagyon hideg volt, így csak fél órát tudtunk sétálni! Majd irány na, hova?!  :D Természetesen a házhoz! :) Legszívesebben odaköltöznék egy lakókocsiba! Délután Apa Bendussal volt, én meg átugrottam Anyáékhoz, majd megnéztem Ildikééket! Annyira pici Emma mellett Zalán! És súlyra is feleakkora! :) De szerintem hamar utoléri majd Emmát!














Ma jön Dédi! :)

2010. március 28.

Zalán


Elfogult vagyok, de szerintem gyönyörű! :) Emma után olyan, mintha egy kis pihét fognék! :)

Holnap, ha sikerül lefektetnem egyszerre a gyerekeket napközben, írok a napjainkról!