2011. február 23.

Egy szobában

3 napja már egy szobában alszanak, de nem mondanám, hogy jobban! :D

Az egész úgy kezdődött, hogy Bendus még mindig irdatlan mennyiségű pisit tartogat éjjelre, de délutáni alvás idejére is, mindegy, hogy az csak egy óra, és pisil alvás előtt!
Voltunk már vizelet vizsgálaton, Uh-on, nem ivott este kakaót, nem volt rajta pelus éjjel, meleg volt, hideg volt, volt bent bili, nem volt bent, kiságy, nagy ágy, meglepetés ígérése... Pisi mindig volt!
Egyik este nem akart elaludni, mondta, hogy nálunk szeretne, nem volt pisi... Na, akkor biztos fél egyedül! Aludjanak együtt! Mindkettejüknek tetszett az ötlet, nem is kell olyan sokat bent lenni, elaltatják egymást. De a pisi nem szűnik!!!
Mami tegnap kitalálta, hogy csinál Neki egy táblázatot, amire majd rajzolok Neki valamit, de szerintem keresek egy biciklit, kinyomtatom, és azokat fogom felragasztani Neki, ha nem pisil be! Ha nagyon sok összegyűlik, vagyis már nincs pelus, kap Húsvétra egy pedálos biciklit! Ez az álma, csak leszokik már...
Mamiéknál amúgy nem pisil be...

Valakinek valami ötlet, mi lehet a hibakód?!

2011. február 22.

Vacsoracsata szavazás!!!

Aki szereti a kínai ételeket, ne legyen rest szavazni!!! Egy kedves ismerősöm osztja meg receptjeit, szerintem ínycsiklandozóak a képek! :-)

Patrícia

Köszönöm a nevében is a szavazatokat! :-)

2011. február 18.

3.

Hogy mit érzek?! Kavarognak a gondolatok, a kételyek, a félelmek a fejemben... Boldog vagyok, de nagyon félek, mit, hogy fogunk csinálni 3 kicsivel, mert nem lesz könnyű, valljuk be! :)
De ha Rájuk nézek, a két nagyra :)) (ezt annyira furcsa leírni!!!), csakis jó lehet! :) Minden!

Teszt előtt pár nappal éreztem, hogy itt valami "nincs rendben", de nem gondoltam, hogy ezek AZOK a jelek! (savas voltam, hányingerem lett egy csokitól) A gyerekek két hete "megkattantak"! Bubu rágja megint a körmeit, Emma toporzékol, hisztizik mindenért, pont mint a bátyja tette, mikor Ő jött... De ez mind most áll össze!

31-én teszteltem, másnap én már kétszer akkorának láttam magam, mint pár napja! :D Na, így 2-3 héttel később már nem csak gondolom, hanem látszódik is! Fene se gondolta, hogy ilyen hamar...

Kedden voltunk először dokinál Andrissal, olyan jó volt látni, hogy rajta is az az öröm lett úrrá, mint rajtam! :)

Ezek a képek másnap szerintem nem sokat mutatnak, nagyon kis pirinyó! Minden rendben, tökéletes a maga 4.1 mm-ével :), korának megfelelő és szépen dobog a kicsi szíve! :)
Március 8-án este megyünk megint!

Bubu már nagyon nehéz ahhoz, hogy akármikor csak úgy az ölembe pattanjon, egyik este kérte, hogy kapcsoljuk be a zenét, amire el szokott aludni! Mondtam Neki, hogy majd én bekapcsolom, nem szeretném most felemelni.
-Nem akarok nekidőlni a picibabának, be tudom én egyedül is kapcsolni! (egy polcon van a lejátszó, alatta van egy fonott kosár, ráállt, épphogy elérte!:) <3
Miközben mászott fel az ágyába, megkérdezte:
-Mikor nő majd ki a picibaba? :)
Bubus valamit biztos, hogy érzett, mert tesztelés után pár nappal megkérdezte, hogy nekem is baba van-e a pocakomban?! Ültem, és csak néztem, hogy ezt meg honnan vette?!?!?!?! Direkt semmi egyértelműen erre utaló szót nem használtunk előtte, nehogy elkotyogja!

Tegnap este pedig megkaptam:
-Hűűű, mekkora pocakod van! Mint Nagypapának! :D

2011. február 16.

Cím nélkül

-Te (Mami) megjöttél, Te (Anya) pedig elmész!
-Hova megy Anya? - kérdezte Mami
-Doktor bácsihoz! Hogy megnézze, mi van a pocakjában?! :)

2011. február 7.

Gyurci

Gondolkoztam, hogy én írjam-e le azt, ahogy mi éltük át, vagy a Napló riportját tegyem "közzé":

http://tv2.hu/naplo/video/egy-agyhartyagyulladasos-fiu-kuzdelme

Marad mindkettő, de nem is tudom mi, az enyém!

Szerencsére az a dráma itt nem érződik, azok a hosszú hetek, amikor 30% esélyt mondtak, amikor Apósomék (nem negatív jelzőként fogom használni az Anyóst, Apóst!) Andrissal és Zsuzsival minden idejüket Gyurci mellett töltötték a kórházban (most is, otthon), aggódtak, tehetetlenek voltak, tartották Benne, egymásban a lelket, a legjobb orvosokat keresték, amikor Andris órákig csak maga elé bámulva ült itthon egy-egy kórházi látogatás után, amikor vártuk, hogy mi lesz?! Amikor összerezzensz, ha megszólal a telefon, mert félsz, hogy nem azt hallod, amit szeretnél, hogy először csak egy kicsi amputációra van szükség, majd feltárás közben kiderül, hogy mind a négy végtagot le kell, majd hogy mégsem, de aztán mégis valamennyit mindegyikből... De addig sincs nyugalom, mert a vérmérgezés a sebek miatt még mindig fent áll, amit nem biztos, hogy túlélne megint... Nehéz volt! Az idő meg ólomlábakon járt... Amikor volt valami jó jel, biztos, hogy jött egy rosszabb utána! Nagyon sokára lehetett fellégezni, hogy a mélyponton túl vagyunk!

Hál'Istennek az ember ezt nem tudja elképzelni! Nekem sem ment sokáig, bele-bele gondoltam, milyen lenne, ha valamelyik testvéremmel történne, de még mindig nem ugyanazt érzi az ember... Igazán a kórházban lehet érezni a "súlyát". A közeg, amiben volt, a látvány, ami riasztó volt, mert hiába készített fel Andris, hogy milyen egy égési intenzív osztály, és milyen (ébredés után) Gyurci... Mégse azt láttam, amit elképzeltem! :(


Sokat beszélgettünk róla, hogy az embereknek mennyire furcsa első ránézésre egy amputálás "nyomát" látni, hogy Gyurcinak csak az egyik karja van meg, a másik majd robot lesz, hogy különböző életkorú gyerek hogy fogadják majd. Értettük itt Viktort, aki 5 éves, Bubut és Emmát! Viktornak szemet szúrt a dolog, Vele lehetett is róla beszélgetni, Bubu csak látta, hogy valami nem olyan, mint volt. De mondani nem mondott semmit! Féltem, hogy nehogy valami olyan nyomot hagyjon benne, ami később rosszul üt vissza. Ezért próbáltuk Neki elmesélni, hogy mi történt, hogy a doktor bácsi így látta jónak, hogy Gyurci minél előbb meggyógyuljon. Próbáltam kihagyni a nem gyereknek való részeket, de Bendus valamit érthetett. "A doktor bácsi akkor gonosz?" Nem, csak így gyorsabb a gyógyulás. Az első találkozáskor, de még a mai napig is, inkább leskelődik, mintha valami tiltott dolgot nézne, közel igazán nem mer menni, valószínű a kötések miatt. De ez majd változik! :) Emmának meg Gyurci ilyen (lesz), nincs ebben semmi furcsa. :) (az oviban van egy Down-szindrómás kislány, szerintem soha egyik gyerek sem jegyezte meg, hogy "más") Én örülök neki, hogy Bendikéék nem csak az "egészséges" Világban nőnek fel, hogy látják, mennyire különböző emberek veszik őket körül nap, mint nap, és nem fognak nagyobb korukban rácsodálkozni, ha valaki épp nem "tökéletes"!

Az, hogy Gyurci mennyire optimista, hogy tényleg nem néznek hátra Anyósomékkal, szerintem látszik a riportban! Örülök, hogy nem egy tragédiaként mutatta be a kisfilm, hanem inkább erőt adhat másoknak is, hogy igenis, küzdeni kell! Mert van miért!!! :)